A BŰN TÉMÁJÁT JÁRTÁK KÖRÜL A SZÉLRÓZSA ELŐTALÁLKOZÓN
Köszöntésekkel és a Mandák Band koncertjével kezdődött a program. Az együttes a józsefvárosi Mandák Házban lakó diákokból verbuválódott, és Sánta József hatodéves teológus vezetésével megénekeltették a gyülekező fiatalokat.
Nyitóáhítatot tartott Hegedüs Gábor bobai lelkész, aki Jób 9,29 alapján prédikált a bűnről. Egy játékkal kezdődött az áhítat, kiválasztott és önkéntes jelentkezőknek egy kosárból tárgyakat kellett kiválogatniuk, minek folytán majdnem bukták az aznapi ebédjüket, egy társuk segítségével azonban végül megmenekültek a büntetéstől és az éhezéstől. Felvetődött a kérdés, Jób kérdése, hogy vajon bűnösként miért is fáradozzunk tovább? Azért, mert Isten tett értünk. Hiszen egyszülőtt Fiát adta, feláldozta magát csak azért, hogy megmeneküljünk bűneinktől. Ígéretet tett arra, hogy terheinket őrá tehetjük. Hálából és szeretetből tehát éljünk az Úrnak – mondta az igehirdető.
Az áhítat után workshopok következtek. Az elsőben Molnár Lilla lelkész Az istentiszteletben tetőtöl talpig címmel felvetette azt a kérdést, hogyan csináljunk olyan istentiszteletet, amely minden érzékszervünkre hat? A résztvevők kézzelfoghatóan megtapasztalhatták az introitustól, az istentisztelet bevezető énekétől egészen a záró áldásig az Úr jóságát.
A diakóniával és az önkéntességgel foglalkozott a Gregersen-Labossa György vezette fórum, ahol a résztvevők azt a kérdést járták körül, vajon hogyan lehet az egyházban profi önkéntessé válni.
Kézműveskedés is volt Kalincsákné Varga Katalin irányításával, és különböző társasjátékokat is ki lehetett próbálni. A legjobban talán a bükiek által szervezett minigolfpálya jött be a legtöbb érdeklődőnek.
A közel-keleti háborúk és a keresztyénüldözés áldozatai – az egyházi segítés lehetőségei címmel dr. Fabiny Tamás elnök-püspök tartott felvezető előadást arról, hogy a Magyar Ökumenikus Segélyszervezet (MÖS) segítségével Észak-Irakban egyházunk milyen projekteket támogat. Mint ismeretes, a hívek adományaiból a Közel-Keleten élők és különösen is az üldözött keresztények támogatására az adventi időszakban 15 millió forintot gyűjtöttek össze egyházunk gyülekezetei.
Ezután fórumbeszélgetés következett, amelyen Kézdi Beáta, az Evangélikus Információs Szolgálat munkatársa vezetésével Fabiny Tamás, Gregersen-Labossa György és Bálint Gábor, a MÖS nemzetközi humanitárius és fejlesztési programjainak koordinátora beszélgettek az egyházi segítségnyújtás formáiról.
A délután is workshopokkal folytatódott. Rossz döntések helyett a kegyelmes Istenre bízva élni címmel Erdélyi Csaba börtönlelkész tartott előadást az egyház börtönben folyó munkájáról.
Vladika Zsófia lelkész taizéi dalokat énekelt lelkes csapatával egy másik teremben.
Média az egyház világában címmel Lovass Tibor, a Szombathelyi Médiaközpont vezetője tartott előadást az egyházaknak a médiában, különösen is a közösségi médiában való részvételéről.
Ezen az előtalálkozón is volt Odú teológiai műhely, ahol Cserháti Sándor, Ócsai Zoltán és Réz-Nagy Zoltán vezetésével a bűnről és a jó cselekedetekről is szó esett.
A nap végén az evangélikus templomban fellépett a Ten Sing Savariae lelkes csapata, akik Zenés reformáció – 500 plusz előadásukkal osztatlan sikert arattak. Különböző műfajokban jeleskedtek, így többek között rap, slam poetry, gospel és popdalokat is előadtak.
Simon Réka büki lelkész áldásával térhetett mindenki haza.
Képek videók a forrás cikben megtekinthetők: www.evangelikus.hu/a-bun-temajat-jartak-korul-szelrozsa-elotalalkozon