Alapítványunk is segíti a Mózeskosár Nevelőszülői Hálózatot

Október 31-én, a reformáció napján ünnepi, hálaadó istentiszteletet tartottunk a szombathelyi evangélikus templomban. A reformáció 501. évfordulóján a Mózeskosár Nevelőszülői Hálózat megalakulásáért is hálát adtunk.

Alapítványunk kitűzött célja a most induló hálózat rövid és hosszútávú segítése és támogatása.

Az ünnepi istentiszteleten Gregersen-Labossa György lelkész hirdette Isten igéjét, majd az úrvacsorát követően a nevelőszülők és a gyerekek az oltár köré gyűltek, s áldásban részesültek. Az ünnepi istentisztelet alatt a gyerekekkel a Szeretetszolgálatért Alapítvány bohócdoktorai játszottak a kápolnában. A Dr. Bohócaink zenéltek, énekeltek a kicsikkel, babáztak, valamint építettek házat, tornyot okozva ezzel vidám perceket az önkéntes segítökkel együtt a kicsiknek az istentoisztelet végéig.  Az ünnepi alkalom szeretetvendégséggel ért véget.

Az Alapítványunknak nagyon fontos szerepe lesz. Maga a nevelőszülői hálózat a Diakóniai Központ alá fog tartozni, de külső támogatóként az alapítványunk már elkülönített egy nagyobb összeget. Szeretnénk olyan programokat, amik adott esetben az állami normatívából nem fedezhetők, például gyermekek felzárkóztatása, nyaraltatása, kirándultatása, vagy a családoknak egyfajta plusz szolgáltatás, ezt az alapítványunk és támogatóink segítségével szeretnénk megadni.

Köszönjük Alaptványunk nevében az önkénteseinkenek és Dr. Bohóc munkatársainkank a élménytadó segítséget!

Képek: Ádám Dávid

Kapcsolódó galéria

Alapítvány fő támogatói:

Partnereink: