Cserga BRT (Blues-Rock Társaság) koncert a KIE Pincében

A családias hangulatban megtartott első nyilvános főpróba, mely a szombati koncert szinte egész repertoárját bemutatta a megjelent hallgatóságnak, a számok között érdekes a zenei számok kialakulásáról, szövegének mélyebb tartalmáról is hallhatott a zenekarvezető Varga Péter "Cserga" tolmácsolásában.

A zenekar segítő szándéka mellé, melyel az Alapítványunknak támogatását ajánlotta fel ezzel az újszerű segítési modszerrel, jókedv, vidámság és egy fergeteges koncertélmény társult ezen az estén. A zenészek megmutatták a hallgatóságnak, miért is ők játszák ezt a zenét évtizedek óta, valamint miért is érdemes ezt a sílust hallagatni. A hangszereken az e sílusra jelllemző inprovizációban sem volt hiány, ezzel egyedivé és megismételhetetlenné téve ezt a koncertet. A "kötelező" zenei számok mellett, igazi különlegességeket is játszott a zenekar, és a számok közötti időben azt is meghallgathatták a koncert látogatók, miért is került a műsorra az ép soron lévő zeneszám. Hátér információkat, a szerzemény keletkezésének körülményeit, a szám Szerzőjét ismerhette meg, a narrációnak köszönhetően az aki értő füllel hallgatott.

A zenekar igérete szerint, mivel a karitatív céljaink mellé máskor is jó szívvel állnak, ez nem egy lezárása, hanem kezdete a közös események sorának. 

Köszönjük az Alapítvány nevében a zenészeknek a feéajánlást a hallagtónka pedig a támogatást!

 

További képek: http://www.szombathely-lutheran.hu/hireink/egyhazkozseg/nyilvanos-foproba-csergabrt

Kapcsolódó galéria

Alapítvány fő támogatói:

Partnereink: