De jó, hogy vagytok! - A LuK Savaria is támogatja a Dr. Bohóc Mosolyszolgálatot
A Dr. Bohóc Mosolyszolgálat a Szombathelyi Evangélikus Egyházközség Szeretetszolgálatáért Alapítvány támogatásával 2016 áprilisa óta heti rendszerességgel látogatja a szombathelyi kórház gyermekosztályait. A bohócvizitek célja, hogy elfeledtesse a kis betegekkel a kórházi viszontagságokat, mosolyt csaljon a szomorú gyermekarcokra, támogatva ezzel gyógyulásukat.
A hétfői találkozón a LuK Savaria Kft. gyárigazgatója személyesen tájékoztatta a jelenlévőket arról, hogy a cég hárommillió forinttal támogatja a bohócdoktorok szombathelyi kórházi munkáját. Szigeti Tibor igazgató elmondta, hogy neki is van családja, gyermeke, így nagyon is tudja, mit jelent a város, a megye családjainak életében a bohócdoktorok munkája. Ám nemcsak ő, hanem a cég is elhivatott a családok támogatása, a gyermekek segítése vonatkozásában. Mindezt tettekkel is igyekeznek bizonyítani. Évről évre családi napot szerveznek dolgozóiknak, melyen számos színes programmal várják a gyermekeket és a szülőket egyaránt. Most azonban úgy érezték, tehetnek ennél többet is a szombathelyi gyermekekért, családokért. A bohócdoktorok Markusovszkybeli munkája a megye, a város és természetesen a LuK Savaria munkatársainak gyermekeit is segíti - hangsúlyozta az igazgató- így örömmel nyújtja át a hárommillió forintos támogatást jelképező táblát Dr. Bohócnak.
Dr. Káldy Zoltán, a Markusovszky Egyetemi Kórház orvosigazgatója elmondta, hogy a gyermekek jóléte, komfortérzete, gyógyulása szempontjából óriási jelentőségű a gyógyító mosolyszolgálat, és a kórház munkatársai nevében megköszönte az anyagi támogatást.
Tóthné Dr. Grasselly Magdolna Sarolta részlegvezető főorvos személyes élményeit osztotta meg a jelenlévőkkel. A főorvosasszony ugyanis „civilben" kuratóriumi elnöke a Zseboroszlán Vas Megyei Koraszülöttekért Közhasznú Alapítványnak, mely koraszülött babák életben maradási esélyeit hivatott növelni, a kétségbeesett szülőket pedig szakmai tapasztalatok átadásával és anyagi támogatással segíteni annak érdekében, hogy minden idő előtt érkező „Zseboroszlánból" egészséges és nagyszerű felnőtt váljék. Az Alapítvány rendezvényeinek is rendszeres látogatói a bohócdoktorok. Ezeken a rendezvényeken bár a koraszületés krízisén már túl lévő életerős, egészségtől kicsattanó3-7 éves gyermekek és családtagjaik jönnek össze, a Dr. Bohócok őket is mindig leveszik a lábukról.
Természetesen a sajtótájékoztatón Dr. Sziszi, azaz Vass Szilárd, a Dr. Bohóc Mosolyszolgálat művészeti vezetője is felszólalt. Kiemelte, hogy szűk másfél év alatt rengeteg támogatóra találtak. Fantasztikus dolog érezni, hogy az egész város mögöttük áll, és különleges élmény megélni azt, hogy a gyermekosztályon dolgozó orvosok és nővérek szinte már kollégaként kezelik őket. Ez óriási szakmai elismerést jelent számukra. És persze óriási öröm, elismerés számukra az is, hogy különféle rendezvényeken egyre több szülő jelez vissza számukra: „De jó, hogy vagytok!"
A sajtótájékoztató hagyományos keretek között, komoly és tiszteletre méltó személyiségek jelenlétében, a tervezett forgatókönyv szerint zajlott egészen addig, mígnem halk, de határozott kopogás után kinyílt az ajtó. Dr. Bohóc Zsuzsika (Lehőcz Zsuzsa) és Dr. Bohóc Jani (Balogh János) lépett be; gyerekeket kerestek. Mielőtt még kétségbeestek volna amiatt, hogy eltévedtek, és sehol nem látják a gyerekeket, s így dolguk végezetlenül kell majd távozniuk, Káldy dr. jelentkezett, hogy ő tulajdonképp bizonyos szempontból még gyermek. Több se kellett a két tapasztalt doktorbohóc professzor adjunktológusnak, a sajtó szeme láttára, helyben megműtötték az orvosigazgatót. A műtét majdnem komplikációmentesen zajlott le; kisebb baleset csupán akkor történt, amikor Káldy doktor helyett az altatógáz Professzor Dr. Adjunktológus Bohóc Janit vette le a lábáról. A professzor szerencséjére a kábulat nem tartott sokáig, hiszen segítségére sietett kolléganője, Dr. Bohóc Zsuzsi, aki bohóc-lélekjelenlétének köszönhetően óriási szakmai rutinnal felébresztette a műtétet végző orvost. A műtét végül valószínűleg sikeresen lezajlott, hiszen Káldy doktorbevallása szerint sokkal jobban érezte magát, mint az orvosi beavatkozás előtt.
A sajtótájékoztató zárásaként a sajtós kollégák végre a Mosolyszolgálat két oszlopos tagját, Dr. Bohóc Zsuzsit és Dr. Bohóc Janit is láthatták vizit közben.
A szombathelyi bohócdokik sohasem tétlenkednek. Ma már hetente vizitelnek Sopronban is, szeptembertől pedig havi rendszerességgel látogatják Szombathely két szociális intézményének, a Túróczy Zoltán Szeretetotthonnak és a Szombathelyi Evangélikus Diakóniai Központnak (Johanneum) a lakóit is. Két kórház rendszeres látogatása után ugyanis úgy érezték, feladatuk van az idősekkel is. Ezáltal nemcsak hogy több helyre juthatnak el, de a praktizáló doktorbohócok száma is növekszik. Hiszen ne felejtsük el, Professzor Dr. Sziszi bohóc tizenhat éves praxisára építve új Dr. Bohóc nemzedék is született már Szombathelyen.
Közülük Jani már komoly tapasztalatot szerzett a bohócdoktor-mesterség terén. Bevallása szerint a hétfőt általában az emberek nem szeretik, hiszen a rövid hétvége után kezdődnek újra a dolgos hétköznapok. Ő azonban nagyon várja, hiszen hétfőnként jár a kórházba, ahol minden egyes alkalommal megéli a Csodát. „Álomszép élményekkel gazdagodhattam ezalatt az év alatt, és amellett, hogy segíthettem a gyerekeken, szülőkön, hozzátartozókon, rengeteg pozitív dolgot kaptam cserébe tőlük. Elmondhatatlan sok gyönyörűen szép pillanatot éltem át, és remélem, hogy jó sokáig mehetek még a kórházba műteni, vizsgálni, gyógyítani" - mondja Jani.
Bizonyosan így lesz, hiszen a Dr. Bohóc Mosolyszolgálat mögött egy egész város hite, szeretete és összefogása áll. Aki pedig személyesen is támogatni szeretné munkájukat, a Dr. Mosolyalbum jótékonysági árverés weboldalán (http://drmosolyalbum.hu/) gyermekekről készült különleges fotók vásárlásával szeptember 20-ig megteheti. A Mosolyszolgálat szeptember 30-án a Simple Day's kávézóban jótékonysági koncertre is várja az érdeklődőket, melyen egy, a kiváló zenészek, színészek és doktorbohócok részvételével alakult zenekar szórakoztatja majd a nagyérdeműt, s ahol természetesen ismételten lehetősége nyílik bárkinek a Dr. Bohóc Mosolyszolgálat támogatására. A koncert másnapján a Dr. Bohóc Mosolyszolgálat számára létrehozott eseménysorozat zárásaként (szintén a Simple Day's-ben) a Mosolyalbum fotóiból nyílik kiállítás, ahol a közönség személyesen is találkozhat a Dr. Bohóc Mosolyszolgálat tagjaival. A bohócdokik műsorát követően a rendezvény a Ruben's Latino pezsdítő zenéjével zárul.