Dr. Bohóc Sziszi rendel

Lokál Szombathely, 2017. 09. 28. Receptet nem adnak, de a szomorú lelkeket általában perceken belül meggyógyítják – több mint egy éve hétfőről hétfőre látogatják a bohócdoktorok a kis betegeket a szombathelyi Markusovszky Kórházban. A cél a felejtés és a megnyugtatás, azaz némi színt vinni a szürke hétköznapokba.

Az LuK Savaria Kft. hárommillió forinttal támogatja a Dr. Bohóc Mosolyszolgálat működését. Ennek apropóján nyilvános vizitet tartottak a bohócdoktorok a kórházban. Ritka pillanat volt ez, mert többnyire zárt ajtók mögött dolgoznak. – Ez nem a nyilvánosságnak szóló előadás, hanem olyan intim pillanat, ami két-három ember – azaz a bohóc(ok) és a gyermek – között jön létre – mondta a Lokál Extrának Vass Szilárd, a Dr. Bohóc Mosolyszolgálat művészeti vezetője.

Dr. Sziszi tizenhat éve ölt piros orrot, szerencsés véletlenek sorozatának köszönhetően 2016 tavasza óta a Szombathelyi Evangélikus Egyházközség Szeretetszolgálatáért Alapítvány támogatásával már a vasi megyeszékhelyen is. – Ha egy bohócdoktor elkezd dolgozni, célszerű rendszeresen csinálnia. Nagy érzékenységre és nyitottságra van szükség ehhez a tevékenységhez. Még ennyi idő után is folyamatosan tanulok, tapasztalok új dolgokat. A kis betegeknek is fontos, hogy hétről hétre ugyanazokkal az arcokkal találkozzanak – tette hozzá.

– Öt-tíz percet töltünk egy-egy gyermek mellett, ez idő alatt az a feladatunk, hogy feledtessük velük a betegség és kórház okozta nyűgöket, kizökkentsük őket az állapotukból. A legfontosabb ugyanis az, hogy az egészséges lélek működjön. Hogy ezt miként érjük el, annak több útja-módja van, a terembe lépés utáni pillanatokban dől el, hogy énekelünk-e például vagy valamilyen tárgyi eszközhöz nyúlunk. Ehhez kell az érzékenység – hangsúlyozta Vass Szilárd. Hozzátette: a bohóc egy olyan előítéletektől mentes figura, aki erre alkalmas. Olyan, mint egy fehér felület, rögtön visszatükrözi, amit érez. Ha a gyermek megijed, ő is megijed, ha nevet, ő is mosolyog. Neki nem jelent rosszat a kórház, köpeny, betegség. Olyan ártatlansága van, amivel csak gyógyítani lehet.

És gyógyít is: szíveket, lelkeket. Dr. Sziszi szerint nem mindig a mosoly a gyógyulás jele. Elég, ha egy először szorongó kisgyermek feloldódik, ha egy látszólag érdektelen kamasz haverként búcsúzik. A lényeg, hogy egy pillanatban megszülessen a nyugalom és betöltse az egész kórtermet. – Bennünk is a végeredmény, a jó rakódik le. Természetesen vannak nehéz pillanatok is, de mivel ezeket bohócként éljük meg, nem ugyanaz, mintha például gyógypedagógusként mennénk be a betegekhez. A negatívumot azért tudom elviselni, mert bohócdoktorként kapom – fogalmazott.

Nemcsak a beteg gyermekeknek, az időseknek is szükségük van arra, hogy kizökkenjenek a hétköznapokból, hogy történjen velük valami. Ezért szeptembertől a Túróczy Zoltán Szeretetotthon és a Johanneum Diakóniai Központ lakóit is havi rendszerességgel látogatják a bohócdoktorok. Vass Szilárd fontosnak tartja, hogy ők többek, mint beszélgetőpartnerek: adnak valami pluszélményt, valamit, amivel könnyebb átvészelni a hétköznapok monotonitását. Senki ne lepődjön meg hát azon, ha arról hall, hogy egy bohóc menyasszonyt keresett magának, mert lehet, hogy a következő alkalommal még a menyegzőt is megtartják.

Alapítvány fő támogatói:

Partnereink: