Történetek Dr. Bohócaink tollából áprilisi Mosolyszolgálatuk alkalmain

Dr. Bohóc Szilárd

Előfordulhatnak olyan esetek (igaz, nem gyakran), amikor nincs szükség ránk, doktorbohócokra. Erre egy példa: 

Egy nagyobb család (apa, anya, gyerek, testvér, barátnő) épp elfoglalta a szobáját a kórházban, amikor megérkeztünk hozzájuk. Az anya rögtön megszólalt: nagyon sajnálja, elnézést, de most nem alkalmas. Fáj a feje, beteg a gyerek, és ne sértődjünk meg, de most nagyon nincs hangulata… 

Meghökkenve kérdeztünk, hogy akkor most… menjünk ki…? Annyira képtelennek találtuk még a kimenetel gondolatát is, hogy a gyerekek elkezdtek nevetni. Anyuka sajnálkozva helyeselt: igen, távoznunk kéne. Erre elindultunk kifelé, mentegetőzve, megígérve, hogy többet nem zavarunk, felborítva egy-két széket kifelé igyekezetünkben, nekimenve a falnak, összetévesztve a fürdőszoba ajtaját a bejárattal… természetesen a gyerekek nagyon élvezték a röpke pár perces távozást, de a végén még anyuka is elnevette magát.

Vajon tényleg nem volt ránk szükség?

Dr.Bohóc Jani

A csecsemőosztályon az egyik szobából hangos bömbölés hallatszott. Bekopogtunk, benéztünk és érdeklődtünk Dr. Bohóc Robival, hogy innen jön-e ez a csodaszép énekhang…? Az Anyuka panaszkodott, hogy már régóta tart a sírás, és semmivel nem tudja lecsendesíteni a kislányát. 

Hát, ez remek, mondtuk, ugyanis mi éppen énekest keresünk a leendő zenekarunkba, és kintről hallottuk, hogy ebben a szobában egy nagyon nagy tehetség van. A pici baba annyira meglepődött, hogy rögtön abbahagyta a sírást, anyukája legnagyobb megdöbbenésére. 

Elkezdtünk zenélni: Robi az ukulelén játszott, én voltam a ritmus szekció. Kezdődne a koncert, indulna az ének... a pici lány azonban csak nem akarta elkezdeni a szólót, csupán tágra nyílt szemekkel, érdeklődve hallgatta a zenét. Több stílussal is próbálkoztunk a rock zenétől az operáig, de továbbra is csak csöndben, ellazulva figyelt. 

Végül az Édesanya megköszönte nekünk a látogatást. Sikerült megnyugtatnunk a csöppséget, bár szólóénekes nélkül maradtunk.